Hogyan rendezzen el egymás melletti kóstolót
Az egymás melletti kóstoló egy kérdésre adott válasz kedvéért összeállított tál. Jobban illik ehhez a cheddarhez a rozs vagy a zab? Mit csinál a kömény egy juhsajttal? Az elrendezés, a sorrend és az időzítés dönti el, hogy a vendégek ténylegesen megkóstolhatják-e a választ.
Döntse el, mire keres választ a kóstoló
Kezdjen egy kérdéssel. A „melyik keksz illik melyik sajthoz” kérdés túl általános egyetlen tálhoz. A szűkebb kérdések tisztább kóstolást eredményeznek: egy sajt négy keksszel; négy sajt egy keksszel; vagy regionális párosítás, például skót sajtok zabkeksszel, egy másik hagyomány sajtjai saját kekszeikkel mellé állítva. Ha az egyik elemet állandóan tartja, a másik megszólalhat. Ha minden lépésnél változtatja a sajtot és a kekszet is, a vendégek emlékezni fognak arra, mit szerettek, de nem arra, hogy miért. Írja le a kérdést, akár csak magának. Segít, ha az utolsó pillanatban kedve támad egy ötödik sajt hozzáadásához.
Tartsa kevesen a változókat
Három-öt sajt a legtöbb otthoni kóstolóhoz jól kezelhető mennyiség; ennél többnél elfáradnak az ízlelőbimbók, és a különbségek elmosódnak. Sajtonként két-három keksz bőven elég. Ha az egyik keksz ízesített, a többit tartsa simának, hogy az íz legyen mihez hasonlítani. Az italok újabb változót jelentenek. Az első kóstoláshoz a víz a semleges választás. A bor, a cider, a sör vagy a tea a párosítások megértése után következhet, mivel mindegyik a maga irányába tolja el a só- és zsírarányt.
Sorrend enyhétől az erősig
A szokásos sorrend a frissen enyhétől az erős, csípős ízig tart: friss sajtok, majd lágy, fehérpenészes héjú sajtok, azután kemény és félkemény sajtok, végül mosott héjú sajtok és kéksajtok. Az indok gyakorlati: az erős sajt aromát és zsírt hagy maga után, a utána kóstolt finom sajt pedig laposnak tűnik. Egy csoporton belül a fiatalabbtól az idősebb felé haladjon. Úgy rendezze el a tálat, ahogy a sajtokat fogyasztani kell, balról jobbra vagy az óramutató járásával megegyezően, hogy a vendégek utasítás nélkül is követhessék. Ha ízesített keksz is szerepel, azt ugyanezen okból később helyezze el a sorban, ne az elején.
Hőmérséklet és időzítés
A hideg tompítja az ízt és megkeményíti az állagot. A legtöbb sajt teltebb ízű, ha egy ideig a hűtőn kívül pihen, gyakran körülbelül egy óráig, bár a meleg konyha ezt lerövidíti, a hideg szoba pedig meghosszabbítja. A lágy sajtok folyóssá válhatnak, ha túl sokáig állnak. A kekszek az ellenkező irányba járnak: ropogósan indulnak, majd puhulnak, ahogy nedvességet vesznek fel a levegőből és a sajtból. Csomagolásukban vagy dobozukban tartsa őket, egészen röviddel azelőtt, hogy a vendégek leülnek, és ne kenje előre a sajtot a ropogós kekszekre, hacsak nem fogyasztják el percekön belül.
Vágás és adagok
Úgy vágja fel minden sajtot, hogy minden darab kapjon tisztességes részt a tésztából a közepétől a héjig, mivel az íz ezen a szakaszon belül változik. Az ék alakú sajtokat a csúcsuktól kifelé vágott vékony szeletekre; a lágy, kerek sajtokat keskeny cikkekre; a kéksajtokat úgy, hogy minden darab tartalmazzon az erezett magból. Kóstolóhoz a kisebb a jobb: az a darab, amely egy falatban elfér a kekszen, lehetővé teszi, hogy a vendégek megismételjék az összehasonlítást. A mennyiség attól függ, hogy a tál nassolnivaló, fogás vagy a teljes étkezés-e, ezért az alkalom szerint ítélje meg, ne fix súly szerint.
A kekszek elhelyezése, hogy a párosok világosan látszódjanak
Minden keksz közvetlenül a szánt sajt mellé kerüljön, ne a tál szélén lévő közös halomba. Hagyjon látható rést a párosok között. Ha lehetséges, minden sajthoz adjon külön kést, hogy a kéksajt ne kerüljön a kecskesajt közelébe. Egy kis kártya, amely megnevezi a párost, például „Lanark Blue, zabkeksz”, sok csendes munkát végez. Ha azt szeretné, hogy a vendégek két kekszet hasonlítsanak össze egy sajttal, a sajtot tegye középre, a kekszeket pedig mindkét oldalára, így az összehasonlítás maga az elrendezésbe épül.
Visszaállás a párosok között
A munka nagy részét a víz végzi. Egy sima, sótlan vagy enyhén sózott kréker, amelyet a párostól külön tálalnak, száraz, keményítőben gazdag „nyelvtisztítást” ad. Sok háztartásban ugyanerre a célra vékony almaszeleteket használnak, mert savasságuk megtöri a zsírt. Kóstolás közben kerüljék az erősen ízesített apró falatkákat, például az olajbogyót vagy a savanyúságot, mert ezek saját sót és savat hagynak maguk után. Ezek inkább olyan tálra valók, amelyről csak nassolnak, nem olyanra, amelyen összehasonlítanak.
A crackerek ropogósan tartása
A crackerek azért puhulnak meg, mert nedvességet szívnak magukba. Légmentesen záródó dobozban tárolják őket, a sajttól és a párás konyhától távol. Ha megpuhultak, néhány percig alacsony hőfokon melegítsék a sütőben, majd rácson hagyják kihűlni; a ropogóssá válás a hűlés során történik, nem a sütőben. Ne frissítsék a tálon a sajt mellett fekvő crackereket. Inkább kevesebbet tegyenek ki, és az este folyamán pótolják, így minden új adag a legjobb állapotában kerül az asztalra.
Asztali szokások, amelyek másképp tálalják a sajtot
A sajt és a keksz egymás melletti tálalása csak egy szokás a sok közül. Az alábbiak más, ésszerű módokat mutatnak arra, hogyan lehet a sajtot a kekszszel vagy a kenyérrel összehozni.
Sok francia háztartásban a sajt önálló fogás: a főétel után, de a desszert előtt kerül az asztalra, és inkább kenyérrel, mint krackerrel fogyasztják. A baguette héja adja a ropogást, a bele pedig puha, semleges alapot nyújt. A szokás jól mutatja, mennyire fontos a hordozó ízének semlegessége.
Spanyolország kocsmáiban a Manchego gyakran szeletekben érkezik picos nevű, apró, ropogós kenyérpálcikákkal, néha pedig membrillóval, egy kemény birspaszta-féleséggel. A birs adja az édességet, a picos csak hordoz. Itt a sajt a közös kínálat része, nem külön fogás.
A brit sajttál általában az étkezés végén kerül az asztalra, vízi kekszekkel, zabkekszekkel vagy digestive kekszekkel, gyakran csatnival és zellerrel, karácsonykor pedig Stilton sajttal és portóival. Yorkshire-ben a Wensleydale-t hagyományosan gyümölcstortával eszik; ez a párosítás az édességet magába a keményítőbe helyezi.
Svédországban és Norvégiában a ropogós kenyér vajjal és vékony szelet kemény sajttal a mindennapi reggeli része. A vékony szeletek a sajtszeletelőtől származnak, amelyet Thor Bjørklund 1925-ben szabadalmaztatott Norvégiában; ez az eszköz teljesen megváltoztatja a sajt és a keksz arányát.
Pugliában a taralli vacsora előtt egy pohár bor mellé kerül, gyakran olajbogyó és fiatal sajt társaságában. Emilia-Romagnában a Parmigiano Reggianót jellemzően durva darabokra törik, és önmagában eszik, néha egy csepp érlelt balzsamecettel.
A kekszekről magukról lásd: zabos lepénykekszek, taralli és más asztali kekszek.